Az előző anyagban panaszról, cudar világról, gazemberekről, másokat kihasználókról, de legjobb esetben is szédelgő hazugokról hallunk. Sok a panasz. De vajon a panaszáradat mekkora része megalapozott? Vajon a polgártársak akkor panaszkodnak, ha önmaguk mindent megtettek helyzetük védelme, a kockázatok kizárása érdekében, vagy akkor is, amikor saját magatartásukkal, mulasztásukkal, figyelmetlenségükkel, túlzott bizalmukkal maguk is hozzájárultak (akár meg is ágyaztak) balsorsuknak, megcsalatásuknak? Költői szavak után nézzük a jogi szakma fogalmait és szabályait.
Ide tartozhat a felróhatóság fogalma. Jelentése: az adott személy nem úgy jár el polgári jogviszonyaiban, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Ez egy meglehetősen bonyolult mondat, amelynek megfejtése: nem tanúsította azt a gondosságot, figyelmet, amit a konkrét helyzetben, azonos körülmények közepette más, hasonló felkészültségű, szakképzettségű személytől a jog, a törvény elvár. Aki felróhatóan jár el, az többrétű szankcióval szembesülhet, ilyen pl. az általa másnak okozott kár megtérítése, illetőleg helyzetét a jog kevésbé védi. Mondjunk példát. Ha a vízvezetékszerelő (legyen az akár a nyugdíjas szaki) a főcsapot elzárva elvégzi szerelési munkáját, de egy csapot nyitva hagy, és a főcsap visszanyitása után a házban a víz kifolyik, akkor gondatlanul, felróhatóan jár el, az ezzel okozott kárt köteles megtéríteni. A polgári jogi felróhatóságot akkor is meg lehet állapítani terhére, ha a ház tulajdonosnőjét kéri a csap elzárására, majd a visszanyitásra, és nem ellenőrzi, hogy bárhol szivárog, csöpög vagy ömlik-e a víz. Fontos, hogy bármely szakma és bármely személy eljárhat felróhatóan, egészen az orvostól kezdve a segédmunkásig, a számítógépestől az autószerelőig.
Az önhiba nehezebb, finomabb fogalom a polgári jogi gondolkodásban. Találtam a bírói határozatok között egy kiváló esetet. Ebben elvált egy házaspár. Az asszony rokkantnyugdíjas volt, férje öregségi nyugdíjat kapott, nyugdíja kb. háromszorosa volt házastársának. A közös ingatlant eladták, árán megosztoztak, mindketten vásároltak egy-egy házas ingatlant, mindketten gyermekeiknek adtak egy jelentősebb összeget, az asszony a lakás felújítására nagyobb összegű bankhitelt vett fel. Pár év múlva a volt feleség – délutáni takarítási munkák vállalása ellenére – már nem tudta eltartani magát (magasabb gyógyszerszámla, emelkedő rezsiköltségek, banki törlesztő részlet) s pert indított volt férje ellen, jelentősebb összegű házastársi tartásdíj megállapítását kérve. A férj a kereset elutasítását kérte. A helyi bíróság kisebb összegben ugyan, de megítélte a tartásdíjat a feleség javára, tekintettel a felek jövedelmeiben fennálló jelentős különbségre és a felperes feleség szorult helyzetére. A fellebbezésre eljáró másodfokú bíróság szigorúbban ítélte meg a keresetet és megállapította, hogy házastársi tartásra a felperes csak akkor jogosult, ha (az egyébként rászorult feleség) önhibáján kívül került ilyen helyzetbe. A fenti tényállásban (történetben) megállapítható volt, hogy a nagyobb összegű ajándék, a bankhitel felvétele önhiba, azaz a volt feleségnek a vagyoni terhek vállalásánál (ajándék, bankhitel) számolnia kellett volna jövőbeni megélhetésének biztosításával. Mivel döntéseiben az önhiba, ami ugyan nem jelent felróható magatartást, de gondatlanságot igen, fennáll, a kereset elutasításra került. A feleség kérelmére eljáró Legfelsőbb Bíróság is azt állapította meg, hogy az önhiba fennáll, ezért tartásra nem jogosult.
