Kedves Olvasó! Érdekes és tanulságos jogesetet tekintek át, amelyben a rosszhiszemű élettársak fedezetelvonó szerződés megkötésével kívánták kijátszani a vállalkozót. Kérem tartson velem, olvassa el vagy fussa át a cikket!

Érdekes jogeset rövid ismertetése:

Vállalkozási szerződésből eredő követelés és a fedezet elvonó szerződés fogalma, jellemzése

Munkám során az alábbi történet, tényállás került elém. Az üggyel, egy részben, foglalkoztam is, az iratokat áttanulmányoztam.

Adott, még a 2000-es évek elején, egy vállalkozó, aki megrendelőjénél építési (vállalkozási) munkát végez. A munkavégzés helye egy kapcsolatban álló pár házán történt, a férfi rendelte meg a munkálatokat. A munkák értéke a félmillió forintot valamelyest meghaladta, ezek a munkák egy építkezés/felújításon részmunkálatok voltak. A vállalkozási szerződést a felek írásban nem rögzítették. A vállalkozó a munkára közepes összegben előleget vett át.

A munkát a vállalkozó elvégezte. Az elvégzett munka minőségét illetően nincs információ, azt feltételezzük, hogy nem volt kifogás és a munkát átvették.

Az elvégzett munka felek által megállapodott ellenértékét a megrendelő a vállalkozó részére nem fizette meg. Ígéretek elhangzottak, azonban félmillió forint nagyságrendű vállalkozási díj iránti követelése maradt fenn vállalkozónak.

Vállalkozó a nemfizetést észlelve, számláját kiállította és a megrendelő részére megküldte. Mivel fizetés ezután sem történt, a vállalkozási díjra utóbb fizetési meghagyást bocsátott ki, mely – ellentmondás híján – jogerőre emelkedett. A megrendelő ezek után sem fizetett. A fizetési meghagyás alapján végrehajtási eljárás következett, amely nem vezetett eredményre, a követelés a megrendelőtől (férj) nem folyt be.

A munkát már kezdetektől figyelemmel követte a megrendelő élettársa is, a díjakat részben ő fizette meg a vállalkozó részére. A számlát a megrendelő férfi és élettársának közös gyermeke vette át a családi otthonban. A munkálatok végzésének helye, a családi ház, a feleség tulajdonában állt.

A fizetés helyett utóbb a megrendelő egy zálogcédulát adott át vállalkozónak annak igazolására, hogy fizetni fog. A zálogcédula egy milliós értékű arany nyaklánc kiváltását tette lehetővé. a visszatérően hangoztatott ígéret az volt, hogy a nyaklánc értékesítése után a befolyt vételárból megkapja a számla ellenértékét a vállalkozó. A megrendelő elérte azt, hogy a vállalkozó – abban a reményben, hogy a kiváltott nyaklánc értékesítését követően követelését a megrendelő kifizeti – saját költségen ki is váltotta a zálogintézettől a nyakláncot és ezt követően a nyakláncot értékesítésre átadták a megrendelő egy ismerősének (ezen eseménynél a megrendelő élettársa is jelen volt). A személy a nyaklánccal eltávozott és pénzt nem hozott.

A vállalkozó feljelentést tett. A büntetőeljárásban jogerősen megállapították a megrendelő felelősségét (folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében), egyben a zálogcédula alapján a vállalkozó által megfizetett összeg megfizetésére kötelezték a megrendelőt. A végrehajtás ezen összeg tekintetében is eredménytelen volt.

Időközben megrendelő és élettársa vagyonközösséget megszüntető szerződést kötöttek, amelyben a megrendelő élettársára ruházta át nagy értékű ingatlanukban fennálló fél tulajdonjogát.

Ezt követően terjesztette elő keresetét a vállalkozó, melyben azt kérte megállapítani, hogy az élettársi vagyonközösséget megszüntető szerződés a vállalkozóval szemben hatálytalan, mert a megrendelővel szemben fennálló követelésének fedezetét vonta el. Keresete arra irányult, hogy a bíróság kötelezze arra az élettársat, azaz az ingatlan tulajdonosát, hogy az ő általa így megszerzett egyketted tulajdoni hányadból a vállalkozó a követelését kielégíthesse.

A megrendelő és élettársa a perben a kereset elutasítását kérték, állítva az alábbiakat: amikor a vagyonközösséget megszüntető szerződést megkötötték, már nem voltak élettársak; az élettárs egyébként sem volt rosszhiszemű, azaz nem tudott az élettársa tartozásáról a vállalkozó irányba; ezt meghaladóan, a fél ingatlanrész átruházása ellenérték fejében történt, az ellenértéket a megrendelő mint élettárs át is vette, ebből kifolyólag élettárs nem ingyenesen szerző. Hivatkoztak arra is, hogy az élettárs írástudatlan, ezért nem értesülhetett a számla tartalmáról.

A bíróság az elsőfokú perben megállapította szerződés hatálytalanságát és a kielégítés tűrésére kötelezte az élettársat.

[Az már csak az ügy szépsége, hogy az elsőfokú ítélet ellen az alperesek – megrendelő és élettársa – fellebbeztek, melyben a vagyonközösségüket megszüntető szerződés körülményeit, a vételár megszerzésének módját stb. taglalták. A törvényszék, mint másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte az I. fokú ítéletet és a helyi bíróságot új eljárásra utasította, mert néhány eljárási szabálysértést vélt tapasztalni. A megismételt eljárásban a felek ismét számos körülményt igyekeztek bizonyítani, több tanú meg is hallgattak. A megismételt elsőfokú eljárás ismét – még mindig fellebbezhetően – ugyanarra az álláspontra helyezkedett: az ingatlan fél tulajdonjogát átruházó szerződés a vállalkozóval szemben hatálytalan és a tulajdonos élettárs a kielégítést tűrni köteles.]

A törvény (polgári törvénykönyv) kimondja, hogy az a szerződés, amellyel harmadik személy igényének kielégítési alapját elvonják, e harmadik személy irányában hatálytalan, feltéve, hogy a szerződést kötő fél rosszhiszemű volt, vagy ingyenesen szerzett. Ha valaki hozzátartozójával vagy a többségi befolyása alá tartozó jogi személlyel köt ilyen szerződést, mind a rosszhiszeműséget, mind az ingyenességet vélelmezni kell.

A Kúria (Legfelsőbb Bíróság) általános jellegű állásfoglalásában értelmezte e törvényhely alkalmazását. Eszerint előfeltétel, ezért vizsgálni kell, hogy a harmadik személynek, esetünkben a vállalkozónak a kötelezettel (megrendelővel) szemben követelése álljon fenn. Amikor e tárgyban pert indít a jogosult (vállalkozó) akkor már ez a követelés úgynevezett igény állapotában kell legyen. Igény állapotában az a követelés van, amely bírósági úton kikényszeríthető, pl. már lejárt a tartozás.

Önmagában a fedezetet elvonó szerződés megkötése automatikusan nem eredményezi a harmadik személy (szerződő, azaz szerző fél) helytállási kötelezettségét (vagyis azt, hogy tűrnie kell a hitelező kielégítését), ahhoz az is kell, hogy vagy rosszhiszemű legyen, vagy ingyenesen szerző félnek minősüljön. Mindkét tény fennállását vélelmezi tehát a törvény, abban az esetben, ha hozzátartozójával (ilyen jogi személlyel) köt szerződést a kötelezett.

A konkrét ügyben az élettárs rosszhiszeműségét a törvény vélelmezte is, de a tényállás alapján annak fennállását egyértelműen meg is lehet(ett) állapítani.

Már a vélelem alapján is, ami nagyon fontos, átszáll a bizonyítási teher. A vélelemmel szemben ugyanis bizonyítani lehet a vélelmezett tény fenn nem állását, de tudjuk, hogy aki a bizonyításra kötelezett, az viseli annak kockázatát, hogy bizonyítása sikertelen.

A perben az élettárs jóhiszeműségének igazolására (jogi értelemben) gyenge kísérletek történtek, de ezek semmiképp sem voltak alkalmasak arra, hogy akár a vélelmet megdöntsék, akár ténylegesen is bizonyítsák a szerző fél (élettárs) jóhiszeműségét. Ez így a perben nem sikerült. Foglaljuk össze a fontos tényeket: Élettárs jelen volt a szerződés teljesítésénél, a kivitelezésnél, a számla átvétele lakhelyén, lánya által történt, jelen volt a zálogcédula átadásáról szóló megbeszélésen, tudott a követelésről, tudott arról, hogy élettársa a követelés kielégítésére további fedezettel, vagyontárggyal, jövedelemmel nem rendelkezik. Ha a rosszhiszeműség akár vélelmezetten, akár ténylegesen megállapítható, akkor a szerzés ingyenességének bizonyítására nincs szükség, mert a rosszhiszeműség önmagában megalapozza a szerződés fedezetelvonó jellegének megállapítását, így relatív hatálytalanságát és ezt perben a bíróság is meg fogja állapítani.

Miről szól a történet? Arról, hogy társadalmunkban nem mindenki becsületes. A becsület ugyanis azt követeli meg, hogy a részünkre végzett munkát fizessük meg, de ha ezt átmenetileg nem is tudnánk megtenni, ennek érdekében mindent tegyünk meg. A vagyontárgyaink elidegenítése abból a célból, hogy velünk szemben végrehajtási eljárást sikerrel ne folytathassanak le, jogilag tilos, és a szerződés hatálytalanságát eredményezi. Ennek megállapítása iránt pedig sikerrel fordulhatunk a bírósághoz!

Aki pedig követeléssel, igénnyel rendelkezik más személlyel szemben, annak az a tanács: lehetőleg foglalják a felek okiratba a megállapodásukat, benne az ellenérték összegével és megfizetésének határidejével. Utóbb a fizetési vállalásokat (mert ígéret mindig van) mindenképp írásba kell foglalni (a jóviszony és a türelem fenntartása mellett is lehetséges…). Az életben mindig több fontos részlet történik az adott üggyel kapcsolatban, fontos, hogy ezekből a körülményekből minél többről legyen okiratunk vagy más igazolásunk, nyilatkozatunk. Ez később „perdöntő” fontosságú lehet.

Pomáz, 2016. április                                              Wertán Balázs ügyvéd

Szerző

Szóljon hozzá!