Olvasom a hírek között a hatékonyabbá váló vagyonosodási vizsgálatokról szóló szakmai cikket. A közgazdászok, leegyszerűsítve, úgy mondják, hogy a közteherviselés sajátossága az, hogy minél több teherhordó vállra oszlik el az összes teher, elvonás, annál alacsonyabb lesz az egy főre jutó mérték. Így tehát, amikor az adóhatóság az adóelkerülőket, -csalókat utoléri, akkor ennek több kedvező hatása lehet: egyrészt nő az állami bevétel, így hosszú távon csökkenhetnek a jogszabályban megszabott adóterhek, másrészt igazságosabb helyzetbe kerülnek azok, akik valóban megfizetik adójukat, előre lépünk tehát a közteherviselés irányába. Az adóhatóság tájékoztatója szerint az elmúlt években az egy vizsgálat során feltárt átlagos adóhiány mintegy 10 millió forint esetenként. Így, a vizsgálatnak az érintettre gyakorolt hatása húsba vágó. Vajon hol lelhető fel az oka annak, hogy sokan igen vonakodnak attól, hogy adófizetési kötelezettségüknek teljességgel eleget tegyenek? És vajon mivel magyarázható ezen attitűdnek a társadalomban tapasztalható nem kicsiny elfogadása, de legalább toleranciája? Néhány gondolatot írtam erről a kérdésről, majd aktuális, praktikus szempontokat gyűjtöttem össze.
A vagyonosodási vizsgálatok nem voltak mindig életünk része, az utóbbi pár év hozta el őket. Érthető: először a vagyonosodás kellett megtörténjék, utóbb lehet ennek körülményeire állami vizsgálatot rendelni. Mivel az első feltétel a társadalom felső tizede, ötöde tekintetében megvalósult, indulhatnak a vizsgálatok. Merthogy a gazdagodás, vagyonosodás csak adózott jövedelemből történhet. De a közbeszéd úgy tudja-mondja, hogy a magyar nem szeret adót fizetni, tisztelet a többséget alkotó kivételnek. Érdemes egy bekezdést szentelni annak, hogy honnan fakad az adófizetéssel szembeni ellenérzés? Miért nem szeretünk adót fizetni azon túl, hogy adót fizetni (szükséges) rossz? Társadalmunk adófizetési morálja alakulásáról és annak okairól engedjetek meg néhány gondolatot.
Azt olvastam-hallottam korábban, hogy történelmünk során eleink, amint azt a gimiben tanultuk, évszázadokon át idegen hódítók, elitek alávetettségében éltek – és adóztak. Az adózatás akkor is brutális és „útálatos” volt, amikor magyar elit szedte. Ilyen volt pl. igazságos Mátyás füstpénze a korábbi kapuadó helyett, mert egy kapu mögött több háztartás is élt, valamint a rendkívüli hadiadó, akár évente kétszer! (óriási összeg: háztartásonként 1 forint/alkalom). Még korábban, a Szent István által fizetni rendelt papi tized, aminek terményben való beszedését a földesurak vállalták – váltakozóan – a királyi kincstár, a püspök, vagy a saját zsebük céljára. A tized a „dézsma” elnevezés alatt is ismert volt, ebből lett a (meg)dézsmálni szavunk (láthatjuk, milyen vélemény alakult ki róla). A tized mellé szedtek kilencedet is, ez a földesurat illette, eredetileg a bandérium, a földesúr által az ország katonai céljára kiállított csapat költségét fedezte. No, de visszakanyarodva az adófizetési morál okaihoz, az adók, elvonások, (Ferreri után szabadon) a „nagy zabrálások” (i. e. fosztogatások) akkor voltak igazán elfogadhatatlanok, gyűlöletesek, amikor idegen elit, idegen nemzetiségűek gyakorolták. Csak az említés szintjén: a tatárjárások fosztogatásai, vagy a török hódoltság alatt az új, török hatalom által beszedett tized, a kilenced, kapuadó, és új adó volt a dzsizje, és volt hadiadó, de volt török menyasszonyadó stb., és tovább: a végvári időkben mindkét fél dézsmálta a falvak lakosságát. Aztán ne legyen kétségünk afelől, hogy a honi adófizetők, a magyar parasztság császári időkben is fenntartott egy elég csinos kis apparátust, meg hozzá hadsereget is (idézzük fel nagy királynőnk, Mária Terézia idevágó, ránk vonatkozó mondását: „etetni kell a juhot, ha nyírni, fejni akarjuk”. Folytathatnánk a sort, hiszen az I. és a II. világháború után is voltak, akik hozzápiszkáltak mások magántulajdonához (ld. csak a padláslesöprés fogalmát, a kolhozosítást).
Érthető mindezek felidézése után, hogy hazánk fiai zsigerből (és nagyobb mértékben, mint más kultúrországok polgárai), történelmi tudattalantól is, sóvárgásuktól is vezetve, kerülik az adófizetést?
Visszatérve a mai korhoz, a vagyonosodásban már értünk (értek) el eredményeket, most itt a vagyonosodási vizsgálatok kora. A NAV tájékoztatása szerint tavaly több mint 2000 vagyonosodási vizsgálatra került sor, ez 100%-kal több mint a megelőző évi, és összesen 21 mrd Ft adókülönbözet, adóhiány feltárására került sor. A vizsgálat több okból is indulhat, jelzik a szakértők. A legfontosabb a tagi kölcsönök szerepeltetése az adóbevallásban. A vagyonosodási vizsgálat a rejtett vagyonok láthatóvá tételére szolgál, az adóhivatal szinte napi szintre lebontva vagyonmérleget állít fel és összeveti az adózó bevallásait a kiadásaival. A revizorok elsődlegesen az adóbevallást vizsgálják, de rendelkezésükre állnak adatok az ingatlan-nyilvántartásból. Ha ajándékozás, vásárlás történt (ingatlan, nagyobb értékű gépjármű), akkor a vagyonszerzési illeték-megállapítás alapján, idén júliustól pedig azonnal megkaphatják a vonatkozó banki adatokat is.
A vizsgálat során a vizsgálat alá vontak gyakran hivatkoznak arra, hogy kölcsön kapták a pénzt, ilyenkor azonban a hatóság azt nézi, hogy a másik fél adhatott-e kölcsönt, volt-e rá adózott jövedelméből forrása. Az ajándékra hivatkozás pedig csak akkor elfogadható, ha azt bejelentették, illetékmentesen csak egyenes ági felmenők-leszármazottak között lehet ajándékozni. Itt érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy ajándékozáskor a valós ingatlanérték beírása a szerződésbe azért indokolt, mert tovább-értékesítéskor ez az ingatlanérték lesz az ingatlan értékesítéséből elért jövedelemre megállapított adó alapja.
A cégekből történő vagyonkimentéshez kapcsolódóan jellemző, hogy a tag tulajdoni részesedését más, gyakran külföldi személyre, off-shore cégre ruházza át.
Ha a hivatal által felállított, napi szintre lebontott vagyonmérlegben olyan időszak található, amikor a legálisan kimutatható, „zsebben lévő” pénz nem nyújt fedezetet a kiadásokra, akkor a főszabály szerint a hatóságon nyugvó bizonyítási kötelezettség a speciális „becslési eljárás” szerint megfordul, és az adózónak kell bemutatnia (bizonyítania), hogy miből vásárolta az adott vagyontárgyakat, miből fizetett be összegeket a bankszámlájára, miből adott kölcsönt cégének.
A hatósági tapasztalatok szerint sokan hivatkoznak az elévülésre, de tudni kell, hogy egy adott vásárlás (pl. egy adott év márciusi ingatlan vagy gépjármű vásárlása) elévülése a tárgyi naptári év utolsó napjától számított 5 év alatt következik csak be, ami így összesen akár hat év lehet.
És két praktikus tanács: korábbi bevallásainkat, vagyongyarapodásainkat érdemes szakértővel is áttekinteni, tanácsot kérni, valamint, ha megindul az eljárás, szakértővel, jogi képviselővel együtt jelenjünk meg az adóhivatalban.
Pomáz, 2013. június
Több tudásért, tájékoztatásért látogasd meg honlapomat is www.wertan.hu !
Wertán Balázs ügyvéd
